Hirdetés

Főoldal » Kultúra » 135000 lájk a fotó alatt - Dvornik Gábort kérdeztük

135000 lájk a fotó alatt - Dvornik Gábort kérdeztük

2015. Január 10. 10:36

Dvornik Gábor képsorozata pillanatok alatt bejárta a fotósvilágot, a National Geographic a nap képének választotta egyik alkotását. A fotóssal beszélgettünk az inspirációról, kulissza titkairól, hátha abból okulva a mi képeinket is több tízezren kedvelik majd. Meg kell mondjam, én magam egyelőre nem jártam sok sikerrel, remélem valamelyik kedves olvasó sikeresebb lesz, és majd vele csinálhatom a következő interjúmat.

Fotó: Dvornik Gábor

 

Kinek vagy minek a hatására kezdett el fotózni? Tanulta a szakmát?

 

Gyerekkoromban sokáig éltem külföldön és faltam a könyveket, természettudományos magazinokat (pl. National Geographic), na meg a képregényeket. Több ezer képes kiadványon rágtam át magam, és a színek-, formák belémívódtak. A könyvek pedig abban voltak óriási segítségemre, hogy formát, teret-, és képet alkottam magamban minden egyes történetről. Talán mindezek összessége és a szerencse, hogy gyerekként sokat láttam a világból – mindez vezetett aztán a fotózás szeretetéhez. Tanulni soha nem tanultam, mindent a gyakorlás és hibák millióinak elkövetése után tanultam a képek tanulmányozásán túl.

 

Miben volt más a fotózás előtti élete?

 

Mai szemmel nézve szürke mellékvágány. Sajnos túl sokat kihagytam. Aztán egy kedves barátom révén 2005 tájékán fordultam a digitális technikához – kissé kétkedve, de aztán annál nagyobb örömmel. Igaz, közben rengeteg különféle jó és rossz behatás ért, ami biztos valahol hasznosul a képekben. Sokféle dolgot műveltem a mérgeskígyók fejésétől, a limuzinsofőrködésen át – nem egy lapból áll a köztes lét önéletrajzom...

Fotó: Dvornik Gábor

 

A képei nagyfokú sokszínűséget tükröznek. Hogyan talál mindig új helyszíneket?

 

A kamera talán mindig velem van, nélküle már szinte meztelennek érzem magam. Akárhova is vet a sors, fényképezni kell. Képeket, pillanatokat és hangulatokat vadászni, elkapni, magamévá tenni. Azonosulni velük, vagy átalakítani saját világommá. Ahogy épp a hangulatom diktálja. A téma tényleg sokszor az orrunk előtt az utcán hever, csak arra vár, hogy megörökítsük, meglássuk és elkapjuk. Lehet tájkép, utcakép, absztrakt pillanat, vagy csak épp egy mosoly árnyéka. Ehhez nem kell más kontinensre vagy országba menni, kifogyhatatlanok az életszilánkok és tükröződésük körülöttünk is. Persze azért szívesen járnám a világot is...

 

A National Geographic a nap képének választotta egy munkáját. Mit jelent ez Önnek?

 

Andy Warhol 15 percét. (mosolyog) Természetesen ez egy nagyon jó érzés, büszke vagyok rá, főleg azért, mert ezzel kis községünk nevét és szépségét sikerült kicsit jobban megismertetni a világgal. Jó dolog tudni, hogy pár óra alatt még a Nat Geo Facebook lapján is csúcsot döntött a kép, a maga 130000 lájkjával és a 18000-es megosztással, de túl nagy jelentőséget adni neki nem szabad. Összességében ez számomra egy kis csoda, visszaigazolás és erőt adó bíztatás – pont jó lökés arra, hogy tovább folytassam.

Fotó: Dvornik Gábor (National Geographic - nap képe)

 

Mit gondol minek köszönheti a sikereit, hogy eljutott idáig?

 

Az a nagy gondom, hogy nem tudom, meddig jutottam. Nem tudom, mi számít sikernek és hogy ez kinek mit jelent. Hétköznapi és anyagi értelemben nem vagyok az, sőt. Amatőrnek számítok, alkalmi fotós munkáim vannak néhány magazinnál, cégnél, esküvőzök, portfóliókat fotózok. Ugyanakkor nyertem jó néhány kisebb-nagyobb pályázatot, és kicsit ismernek már – de nem ezek a fajta dolgok motiválnak igazán. Én előbb gondolom magam szerencsésnek, mint sikeresnek. Inkább szeretném jobban átadni a belső világomat, hitelesebbnek elfogadtatni a képeket, szeretném egyre magasabbra helyezni a mércét és ezért én állandóan elégedetlen vagyok magammal, és nem is foglalkoztat a siker annyira. Pont a fentiek miatt nem is szeretek visszanézni, pedig az is fontos lenne, hiszen tanulni lehet belőle. Sajnos üzletembernek sem vagyok jó, így a napi filléres gondok sem ismeretlenek életemből, pedig állítólag ez is a siker egyik mércéje...

 

Ehhez a munkához, mint annyi másikhoz is kell egy bizonyos lélekjelenlét, hogy minden reggel felkeljen az ember és dolgozzon. Miképpen jelenik meg a motiváció az életében? Van egy megszokott rutinja?

 

Két külön dolog van számomra. Az egyik a hivatalos munka, ez pont olyan, mint bármi más jellegű foglalatosság a hétköznapokban. Meg kell csinálni, pénzt kell keresni, és menni kell. Szerencsémre sokszor élvezem is a munkát, így különösebb erőfeszítésre nincs szükség. A másik dolog az, amit a magam számára készítek és csinálok. Itt néha persze nehéz éjjel, vagy hajnalban felkelni, és kilépni a hidegbe, az esőbe, vagy éppen a hóba. De az alkotás, fotózás vágya legyőzi a lustaságot, és hajt a dolog, hátha ma-, és most sikerül elkapni valami különleges dolgot, egyedit. Így volt ez a ködös képeknél is például, nehéz volt elindulni, de aztán arra eszmél az ember, "azta, 6 órája járom a környéket és csak egy pillanatnak tűnik az egész"...

 

Hogyan néz ki egy átlagos napja, amikor dolgozik, és amikor csak a pihenésre összpontosít?

 

A munkanapom olyan, mint sok más embernek. Adott időpontban a helyszínen kell lenni, előkészülni és vadászni a megbízónak (és magamnak is) a megfelelő pillanatot, elkapni, kidolgozni. A munka (minden fotós esetében) két részből tevődik össze, az első rész maga a fotózás, a második rész (esetnként jóval több idő) a képek kidolgozása. Határidőtől függően a munka napi 15-16 óra is lehet. A pihenés attól függ, mit terveztem. Ha csak itthoni dolgokat, akkor is biztos, hogy gép előtt töltök pár órát (szegény családom bosszúságára. Ha fotózást is tervezek, akkor lőttek a sokáig alvásnak, de a feladat izgat, úgyhogy este a bekészített cuccal indulás megint a terepre, aztán folytatódik a körforgás...

Fotó: Dvornik Gábor 

 

Mit üzenne azoknak, akik szeretnének fotózni, de úgy gondolják nincs elég tehetségük?

 

Nehéz kérdés, függ attól, kinek mi a motivációja. De akár profi, akár csak magának akaró fotós akar valaki lenni, a legfontosabb a sok gyakorlás, hogy mindent ki kell próbálni, még ha nem is sikerül – de rengeteg tapasztalatot lehet így gyüjteni. A másik, amiből és nagyon sokat hasznosítottam, az a fotóművészek, valamint a profi fotósok képeinek folyamatos nézése, értelmezése. Saját tapasztalat az is, hogy saját magunk legyünk képeinkkel szemben a legszigorúbb kritikusok, szelektáljunk, hallgassuk meg a barátok, ismerősök véleményét – ne sértődjünk meg, ha valakinek nem tetszik. Érdemes sok helyre kitenni, vannak nagyon jó fotós oldalak, és rengeteg tanácsot, tapasztalatot lehet szerezni ott is. És hát megint csak – olvasni, gyakorolni, úgy nézni, hogy lássunk is...

 

Szerző: Dohoczki Máté

Hirdetés

Vissza

motivalodok.hu - Egy jó irány nem visz zsákutcába

© 2017 www.motivalodok.hu - Minden jog fenntartva.