Hirdetés

Főoldal » Kultúra » Barangolás a fantázia erdejében – interjú Kleinheincz Csillával

Barangolás a fantázia erdejében – interjú Kleinheincz Csillával

2015. Március 26. 14:53

Kleinheincz Csilla neve nem csak a könyvek borítójáról csenghet ismerősen, hanem a könyvek belső oldalairól, ahol a fordítókat tüntetik fel. 1997 óta ír, 2005-ben megjelent első regénye a Város két fül között címmel, 2007-ben beköszönt az irodalmi piacra második regényével, az Ólomerdővel, azóta több könyvvel is büszkélkedhet. 2001 óta foglalkozik fantasy- és szerepjátékkönyvek magyarra ültetésével. Több idegen nyelven is megjelent írást jegyez mindezek mellett.

Fotó: Kleinheincz Csilla

Hogyan kerültél közel a fantasy műfajhoz? Esetleg más műfajban is írtál már?

 

Rengeteg sci-fi és fantasy könyvet olvastam, és amikor magam is megpróbálkoztam az írással – még gyerekként –, először saját, kitalált világokat próbáltam megteremteni. Talán ösztönösen éreztem, hogy a realitáshoz még nincs elég tapasztalatom, és a képzeletemmel pótoltam ki azokat a réseket, amelyeket megélt élmények, megszerzett bölcsességek híján máshogyan nem tudtam volna.

Azóta persze tudom, hogy a fantasztikum könnyedsége csak látszólagos, és egy jó fantasyhoz ugyanúgy szükség van tapasztalatokra, emberismeretre és empátiára. Nem csak fantasyt írok egyébként - vannak meséim, szépirodalmi novelláim és verseim is.

 

Mióta fordítasz könyveket? Melyik volt számodra a legkedvesebb?

 

2001-ben jelent meg az első fordításom, egy szerepjátékregény, és azóta majd 70 könyvet fordítottam le, ezek között volt képregény és szakkönyv is. A legkedvesebb fordításaim a kedvenc íróimhoz köthetők: nagyon szerettem Peter S. Beagle, Catherynne M. Valente könyveit fordítani, Anne McCaffrey Sárkányröpte, és Le Guin A rege című regénye is sok örömet okozott.

 

Milyen kapcsolat húzódik az írás és a fordítás között?

 

Mindkettő kreatív munka, de nem igazán keveredik bennem. Vannak persze rám jellemző szóhasználatok, amik a fordításban is visszaköszönnek, de igyekszem igazodni a szerző saját stílusához. Amikor írok, akkor elsősorban magamhoz igyekszem hű lenni, és nem nagyon szokott eszembe jutni, hogy más író, akinek a szövegével amúgy a munkámon belül együtt kelek és fekszem, mit hogyan oldana meg.

 

Milyen praktikákkal csiszoltad az írástechnikádat?

 

Több írókörnek is tagja voltam, többek között a Cohors Scriptoriumnak is, ahol havonta megadott témára vagy technikával kellett novellát írni, de most már több éve rendszeresen szervezek írótábort is az Írókör (régi nevén Delta Műhely) számára, ahol szintén szoktunk kreatív írásgyakorlatokat végezni. Legjobban viszont azzal fejlődik az ember, ha sokat olvas, sokfélét, és sosem elégszik meg a könnyű megoldással.

 

A kislányodnak szoktál saját írásaidból mesélni? Olvasta már valamelyik könyvedet?

 

Nem, az ő korosztályának nem írtam még történetet, majd ha nagyobb lesz és érdekli, akkor majd magától is rátalál.

 Fotó: Kleinheincz Csilla

Az Ólomerdő kapcsán merítettél a magyar folklórvilágból. Hogyan jött az ötlet?

 

Akkoriban a Delta Vision kiadónál dolgoztam szerkesztőként, és fölmerült egy magyar népmesékből merítő novelláskötet ötlete. Ez meg is valósult (Hetvenhét címmel), viszont a munka során én is elkezdtem gondolkodni azon, hogyan dolgoznám fel a témát úgy, hogy az ismerős mesék átváltozzanak, és egyszerre legyenek újak és hűek a mesék szabályaihoz. Nem egyetlen mese ragadta meg a fantáziámat, sokkal inkább a különféle mesékben megjelenő mintázatok.

 

Hogyan fogadták a rajongók az Ólomerdő folytatását, az Üveghegyet?

 

Az Üveghegy nagyon lassan és nehezen született meg, mert tudtam, hogy egy új, bár az előzményekhez kapcsolódó történetet szeretnék elmondani, más szerkezettel, máshová helyezett hangsúlyokkal, és ez meg is akasztott egy időre. Úgy éreztem, szembemegyek az olvasói elvárásokkal, és ismeretlen vizekre tévedek, de aztán egyre biztosabb lettem abban, hogy azt a történetet írom meg, amit a szereplők és a világ megkövetel tőlem. Ennek ellenére meglepett, mennyire jól fogadták az olvasók, pedig a közönségkedvenc Rabonbán nem is szerepel benne.

 

Novelláidat több nyelvre is lefordították. Milyen volt a fogadtatásuk?

 

Több antológiába is bekerültem, ami nagy megtiszteltetés volt, főleg, hogy ismert szerzők művei mellett jelentek meg az írásaim. Ezeknek a válogatásoknak volt némi visszhangjuk, és tavaly az egyik novellámat jelölték is a „legjobb fordítás“ díjára, ami egy kicsit ráirányította a figyelmet, illetve egy ösztöndíjat is nyertem, hogy elmehessek a World Fantasy Conra. De nem hiszem, hogy nagyon sokan ismernék kint a nevemet.

 

Több kiadónál is dolgoztál. Milyen volt ez a munka?

 

Mindegyik jó volt és mindegyikből rengeteget tanultam. A Delta Visionnél a legtöbbet, hiszen ott kezdtem a szerkesztői pályát, és abban az időszakban végeztem el a kiadói szerkesztői képzést is a PTE-n. Ez volt a leghosszabb időszak, tele változatos feladatokkal – elvégre nemcsak regényeket, hanem szerepjátékkiadványokat és társasjátékokat is kiadtunk. Utána következett az Ad Astra, ahol nulláról kellett egy új kiadó könyvszakmai részét kialakítani és végigvinni – azt gondolom, sikerült; az alatt a másfél év alatt, amíg ott voltam, megismertek és megszerettek minket az olvasók. Most pedig a GABO-nál vagyok, amelyik egy komoly, nagy szerkesztőséggel dolgozó kiadó, ahol nemcsak a munka tetszik, hanem jól is érzem magamat. Több szerző velem jött egyébként.

 

Szerző: Dohoczki Máté 

Hirdetés

Ajánlott cikkek:

Vissza

motivalodok.hu - Egy jó irány nem visz zsákutcába

© 2018 www.motivalodok.hu - Minden jog fenntartva.