Hirdetés

Főoldal » Kultúra » A flamenco ritmusában - Brisa del Aire interjú

A flamenco ritmusában - Brisa del Aire interjú

2015. Január 27. 15:58

Újságunk ezúttal a Brisa del Aire együttes tagjaival készített interjút, akik a flamenco művészetét képviselik, megőrizve a stílus zenei és táncbeli hagyományait. A dél-spanyolrszági Andalúziából származó flamenco olyan művészeti kifejezési forma, amely rengeteg kulturális behatásból építkezik évszázadok óta, környezetére a mai napig reagál. Napjainkban intenzív párszebéd zajlik a hagyományos flamenco és az „európai” jazz, rock műfajok, kortárs tánc irányzatok között. Válaszainkat az együttes egyik táncosától, Böröcz Petrától, s gitárosától, Kozma Richárdtól kaptuk. 

Fotó: Brisa del Aire 

A flamenco talán egy kevésbé ismert fogalom az itthoni szórakoztatóiparban. Honnan jött a műfaj szeretete a ti körötökben? Mi fűzte össze a Brisa del Aire együttest, hogyan született meg az ötlet?

 

B. P.: Különböző időpontokban és módokon kapcsolódtunk be a flamenco bűvkörébe. Az együttesben a közös alap egyrészt ez a szerelem, másrészt a barátság. Évekkel ezelőtt kezdtünk hétvégénként összejárni, hogy együtt fedezzük fel magunknak ezt a műfajt, aztán az esküvőmre raktuk össze az első számot, és így szép lassan elindult a dolog.

K. R.: Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a zenekarban mindannyian egyenrangúként vagyunk jelen és egymás darabjaihoz konstruktívan tudunk mindannyian hozzátenni, nincsen vezető szerep, és nincsenek fölösleges feszültségek. Közös célunk a folyamatos fejlődés, illetve hogy lehetőségeinkhez mérten a műfajt autentikusan mutassuk be a közönségnek.

 

Egy meglehetősen érzelemgazdag művészeti ágról beszélünk, ez a műfaj egyik sajátossága. Kérdésem az előadók és a nézők szempontjából is érdekes lehet. Mikor érzi azt az ember, hogy igazán a „sajátjává” válik egy-egy előadás?

 

K. R.: A flamenco az érzelmek széles skáláján mozog, bármit meg lehet mutatni a segítségével, legyen szó örömről, vagy a legnagyobb bánatról. Ugyanakkor egy olyan műfajról beszélünk, amely rengeteg gyakorlást igényel. Ahhoz, hogy akár alapszinten el lehessen játszani valamit, évekre van szükség. Ez rendkívüli odaadást, alázatot követel meg mindannyiunktól. A flamencon belüli műfajok, „palo-k” meglehetősen kötöttek, igazából csak akkor mondhatjuk magunkénak ezeket, ha a szabályait megismertük – innentől kezdve lehet feszegetni a határokat. Ugyancsak elengedhetetlen feltétele az előadásnak, hogy mindig mindenki tudja mi a szerepe. Egy darabon belül felváltva kerül előtérbe a táncos, az énekes és a gitáros, és az egészet a ritmus fogja össze, legyen az taps, vagy cajón. Ha ezek mind megvannak, akkor történik meg a „csoda”, amely nem mindig előre megtervezett, hiszen a flamencoban rengeteg az improvizáció. A „sajátság-érzés” sem csupán egyéni, hanem közös, hiszen amikor valami igazán jó, azt mindannyian érezzük, és ez átragad a közönségre is.

B.P.: Egyszerűen fogalmazva, ha az alappillérek rutinszerűen be vannak gyakorolva, már nincs gondolkodnivaló, csak éreznivaló, akkor van lehetőség erre. Ilyenkor a jelenlétre, a zenével való együttlétre és az adott darabbal kapcsolatos belső érzelmi állapotra összpontosul a figyelem – ahogy Ricsi mondja, a közönség soraiban is. Ez a „csoda” egyfajta közös lüktetés, ami az egész színházteremre kihat.

 

Milyen produkciókkal készültök a fellépéseiteken?

 

K. R.: Tradicionális flamencot játszunk, modern elemekkel. Igyekszünk a flamenco műfajai közül minden ismertebbet bemutatni, de szívesen válogatunk ritkábban látható „palok” közül is. Az előadás során a már említett érzelmi skálán mozgunk, az öröm, vagy boldogság érzetét az „alegrías”, a felszabadultság, szabadság érzetét a „tangos”, vagy „bulerías”, a bánatot, szomorúságot a „soleá” segítségével idézzük meg. A zenekar három táncosból és egy gitárosból áll, értelemszerűen tehát túlsúlyban vannak a táncos darabok, de minden koncerten elhangzik egy-két szóló gitárdarab, vagy énekes szám is.

 

Petra, te tanítod is a táncot! Hogyan kell elképzelni egy órát? Bárki belekezdhet a tanulásba, vagy kell hozzá egy erős alap bármilyen tánctudásból?

 

B. P.: Bárki belekezdhet, hogyne. Nyilván könnyebbséget jelent, ha valakinek már van mondjuk 500 táncóra a testében vagy tanult hangszeren játszani. A zenetanulás azért segít, mivel a flamencozás alapja a ritmus, az európai fülnek kissé idegen ritmusvilág. Itt találkozik, és ezen keresztül „beszélget” a gitáros, az énekes és a táncos. A tánc része egy olyan ritmusjáték, amit a szögelt talpú tánccipővel játszik az ember. Mindezek mellé kell elsajátítani a test, a karok, a fej, a törzs és a kézfejek táncát. Mindez nem könnyű, sok gyakorlást igényel, de elképesztően sokat tud adni. Fizikai és lelki tartást, idegi és lelki feloldódást, egy közösséghez való tartozást kapunk a sok gyakorlásért cserébe. Például az említett ritmikus kopogás valahol valódi tombolás, ami a hétköznapokban nem megengedett viselkedésforma. Olyan, mint a boksz. A mozdulatok pedig a nőknek saját nőiségükről mesélnek. Szóval ez egy nagyon kemény és egyben végtelenségig lágy műfaj. Varázslatos.

Fotó: Brisa del Aire

 

Kérdésem talán furcsán hangzik majd, de mindenképpen informatív. Mennyire hamar megszerethető a tánc, ha valaki abszolút kezdőként kóstol bele? Mennyi időbe telik az alapok elsajátítása?

 

B. P.: Megszeretni egy pillanat műve, szerelem első látásra. Általában az első óra első felében eldől, ki marad és ki megy. Aki marad, arra nagy és örömteli munka vár. Az alapok elsajátításához is kell néhány év általában.

 

Mit gondoltok, lehet-e itthon tágabb körökben is ismertebbé tenni a műfajt? Mik lehetnének ehhez a legjobb lépések?

 

B. P.: Biztos, hogy sokkal több embert érdekelne ez a műfaj, mint ahányan egyáltalán a létezéséről tudnak. Aki szereti a flamencot nézni, általában azért szereti, mert valódi érzelmeket lát a színpadon, a zenészek, táncosok együtt lüktetését. A műfaj egyrészt megköveteli az őszinteséget, másrészt megmutatja a kis közösség együttműködésében rejlő erőt. Szerintem mindkettő „hiánycikk” az emberek és közösségek életében ma, ezért nagy lenne rá a kereslet. A realitás persze az, hogy alig akad olyan flamenco előadó itthon, aki tényleg tud reklámra költeni, így többnyire az előadók és (jó esetben) a befogadó helyek szélesebb ismeretségi köréből épül – nagyon lassan – a közönség.

K. R.: Rengeteget segíthet a flamenco itthoni ismertségének, hogy az utóbbi években rendszeresen jöttek hazánkba világszínvonalú előadók, és ezek a koncertek mindig teltházzal zajlottak. A nemrég elhunyt Paco de Lucía számos alkalommal lépett fel nálunk, és a legnagyobb gitárosok közül is majdnem mindenkit láthattunk, de olyan nagy táncosok is megfordultak itthon, mint Sara Baras, Israel Galván, Mercedes Ruíz. Az ő fellépéseiket nyilván mindig megfelelő kampány kísérte, míg a hazai flamenco előadóknak erre nincs lehetősége, ezért kis helyeken lépünk fel, és önerőből terjesztjük a híreket. Ezzel csak korlátozott számban tudunk elérni embereket, de azért szerencsére sokan kíváncsiak ránk, és mindig nagyon jól érezzük magunkat a színpadon.

 

Milyen terveitek vannak a közeljövőben az együttest illetően, amit megosztanátok az olvasókkal?

 

B. P.: Néhány új számon dolgozunk éppen, amiket szeretnénk tavasszal és nyáron bemutatni a közönségnek. Eddig alapvetően azt a hagyományos vonalat vittük, ami szerint egy-egy darab egy- egy szóló táncosé. A jövőben szeretnénk jobban kihasználni, hogy hárman táncolunk a Brisa del Aire-ban. Reméljük, hogy az újonnan elkészült demó anyagunk segítségével ezt minél több helyen és minél több ember előtt megtehetjük.

 

A Brisa del Aire együttes közösségi oldala itt.

Hirdetés

Vissza

motivalodok.hu - Egy jó irány nem visz zsákutcába

© 2017 www.motivalodok.hu - Minden jog fenntartva.