Hirdetés

Főoldal » Mindennapok

Rekordszámú bohócdoktort rajzoltak, nem csak gyerekek2017. Március 20. 20:10

A Bohócdoktor 2017. alkotói pályázatra 1800 kórházi élményt, átélt vagy elgondolt bohócdoktor találkozást rajzoltak gyerekek és felnőttek. A Karitáció Alapítvány óriási örömmel fogadta, hogy az alkotói pályázat felhívására a vártnál sokkal több bohócdoktoros alkotás érkezett be – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány.

Cikk elolvasása

Társadalmi összefogással nyílhat meg a vásárhelyi Állatvédelmi- és Szabadidős Központ2017. Március 16. 20:47

Társadalmi összefogásból nyitná meg még ebben az évben Állatvédelmi- és Szabadidős Központját a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A Susán városrész határában található telket a tavaly felajánlott adó 1 százalékokból, a szegedi Orpheus Állatvédő Egyesület anyagi támogatásából, valamint magánszemélyek felajánlásaiból vásárolta meg a szervezet. A részletes tervek alapján a központ kialakításához viszont legalább egymillió forintra van szükség – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.

Cikk elolvasása

Magyar fejlesztések a legújabb európai Sentinel műhold fedélzetén2017. Március 07. 21:11

Több mint 70 magyar tervezésű és gyártású eszközzel bocsátották fel a Sentinel 2B műholdat a Francia Guyana-i Kourou-ból, magyar idő szerint 2017. március 7-én, hajnali 2 óra 49 perckor. A műholdsorozat felvételei pontosabb képet adnak a felszínborításról, a talajnedvességről, a felszíni vizek állapotváltozásáról, kiemelt jelentőségük lehet a katasztrófahelyzetek feltérképezésében és a klímaváltozás hatásainak nyomon követésében is – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Cikk elolvasása

Három kontinens gyerekei figyelik idén a vándormadarak vonulásást2017. Március 01. 20:01

Három kontinens gyerekei figyelik idén a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag, a sarlósfecske és a füsti fecske vonulását a Tavaszi madárles (SpringAlive) elnevezésű program keretében.

Cikk elolvasása

Több mint 500 millió forint értékű fejlesztés a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban2017. Február 15. 20:16

A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban mintegy 350 millió forintból fejlesztenek 3 természetvédelmi bemutatóhelyet Budapest vonzáskörzetében, és további 220 millió forintot fordítanak a Budai-, illetve a Pilis-hegységben található barlangok helyreállítására - közölte a nemzeti park igazgatósága szerdán az MTI-vel.

Cikk elolvasása

Izland káprázatos, különösen a fotós szemével2017. Január 31. 20:16

Czakó Balázs Izlandon készült képeire nem ismerjük a jó szót, a szánk is tátva maradt... Mesébe illő képeket kaptunk a fotóstól.

Cikk elolvasása

Izland káprázatos, különösen a fotós szemével

Egészségcentrumot adtak át Nyíregyházán2017. Január 23. 20:49

Sportorvosi és rehabilitációs kezelések mellett felnőtt- és gyermekgyógyászati szakrendeléseket is kínáló egészségcentrumot adtak át a nyíregyházi Continentál Arénában hétfőn.

Cikk elolvasása

Látogatórekorddal zárta az elmúlt évet a Budakeszi Vadaspark2017. Január 16. 20:46

Több mint 164 ezres rekord látogatószámmal zárta az elmúlt évet a Budakeszi Vadaspark.

Cikk elolvasása

Az élelem mellett az ivóvíz pótlása is szükséges a madáretetőkben2017. Január 05. 20:53

Tartós, több napig tartó erős fagyok idején nem csak a táplálék, de a folyadék pótlása is kritikus tényezővé válik a madarak számára, hiszen fagyban nehezebben jutnak vízhez az állatok - figyelmeztet közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Cikk elolvasása

Hetedszer is elindult „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat2016. December 22. 20:58

2016. december 20-án sajtótájékoztató keretében indították el hivatalosan „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázatot az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalban. A helyszín nem véletlen: a hivatal harmadjára támogatja a versengést, amelynek célja, hogy az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és a háziorvosok kitartó, szolgálatkész munkájára irányítsa a szélesebb nyilvánosság figyelmét – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az ÁNTSZ Kommunikáció.

Cikk elolvasása

motivalodok.hu - Egy jó irány nem visz zsákutcába

© 2019 www.motivalodok.hu - Minden jog fenntartva.