Hirdetés

Főoldal » Mindennapok » A gyermekek jogaira hívta fel a figyelmet a Mikulásgyár

A gyermekek jogaira hívta fel a figyelmet a Mikulásgyár

2016. November 20. 21:00

A gyermekek jogaira hívták fel a figyelmet a Mikulásgyár szervezői, akik játékokat gyűjtenek és egyebek mellett autóversenyt is szerveztek a világnap alkalmából vasárnap Budapesten.

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár nevű jótékonysági adománygyűjtő akció főszervezője az M1 aktuális csatornán felidézte, hogy november 20-a a gyermekek jogainak világnapja, ugyanis 1959-ben ezen a napon fogadott el nyilatkozatot az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése a gyerekek jogairól, 1989-ben pedig a Gyermekjogi egyezményt hagyta jóvá.

Hozzátette: a MikulásGyár gyűjtőpontjaira hivatalosan december 2-től december 21-ig lehet vinni az adományokat, Zsolnai Endre elmondása szerint elsősorban tartós élelmiszerekre, tisztító- és tisztálkodási szerekre, valamint jó állapotú könyvekre, ruhákra és játékokra van szükség.

Az adományokat a legrászorultabbak kapják. Tavaly több mint 125 ezer tonna adomány érkezett, amelynek 50 százaléka tartós élelmiszer volt - mondta a szervező.

MTI

Hirdetés

Vissza

motivalodok.hu - Egy jó irány nem visz zsákutcába

© 2017 www.motivalodok.hu - Minden jog fenntartva.