Hirdetés

Főoldal » Mindennapok » "Családi kör"

"Családi kör"

2015. Szeptember 26. 16:25

Pszichológiai gondolatok az ebédlőasztal mellől. 

Fotó: Flickr / CC / Moyan Brenn / Illusztráció

Általában nem gondolunk rá, hogy mennyire fontos az asztal az ember életében. Természetesnek vesszük, hogy van. Ha egy tesztkérdésre fel kellene sorolnunk, hányféle asztalt ismerünk (ha nem is használjuk valamennyi fajtáját, de tudjuk, hogy létezik olyan), akkor valószínűleg meglepődnénk listánk hosszán. És szinte biztos, hogy e bútordarab felhasználási módja, gyakorlati haszna, funkciója alapján jutnának eszünkbe a típusai (konyhaasztal, ebédlőasztal, tervezőasztal, kempingasztal stb.).

Kis töprengés után persze extrémebb változatai is gazdagítanák felsorolásunkat (például a kórházi műtőasztal, templomokban az egykor áldozati asztalból lett oltár, vagy számítógépünk képernyőjén az úgynevezett asztal, ahová az ikonokat kitesszük).

Az asztal legrégebbi és ma is legfontosabb rendeltetése számunkra mégis az, hogy azon terítünk, ételeinket ráhelyezzük, és étkezni lehet mellette. Körülüljük. Reggel, délben, este. A mai életmód mellett a családok leginkább reggel és este. Vagy akkor se… És nem teljes létszámban.

Íme egy negatív példa

A családban nem szokás együtt ülni az asztalhoz. Nemhogy hét közben, de a szabad- és pihenőnapokon se! Legföljebb ünnepnapokon vagy jeles családi események alkalmával. És nem azért, mert a családtagok a végletekig elfoglaltak. És nem is szegénységük vagy nyomorúságos szociális helyzetük miatt. Csak! Nem igénylik. Náluk az étkezés csupán evés, biológiai szükségletük gyors és ad hoc kielégítése. Ahhoz meg nem kell semmi „faxni”: holmi abrosz, terítés, evőeszközök, szalvéta. Az meg végképp a személyes szabadság korlátozása, teljesen hiábavaló alkalmazkodás, együtt leülni a napközben nem látott családtagokkal, uram bocsá’ még beszélgetni is egy kicsit! Mindenki csinálja úgy, akkor, és ahogy akarja. Van nagyasztaluk, de minek. Lehet enni állva is vagy a hűtőszekrény elé leguggolva, tévé és számítógép előtt kushadva, öltözködés vagy mobilozás közben, járkálva a lakásban.

Hmm! Félre értett modernség. Nagyfokú igénytelenség, önzés, kényelmesség. De hát így szocializálódtak. Ezt látták, tapasztalták a szülők már a nagyszülőknél is, és ugyanezt most a gyerekek az ő szüleiknél.

Egy pozitív példa

Adva egy család két kisgyerekkel. Az egyik alig 4 éves, a másik még csak 8 hónapos. A családi étkezés állandó helye a méretes étkezőasztal. Ennek természetes „tartozékai” két végénél a gyerekek etetőszékei, oldalt pedig a szülők székei. A kisebb gyermek etetése (cumiztatása) eddig nem az asztalnál történt, hiszen más még az ő napi ritmusa. De a családi étkezéseknél mindig – amióta stabilan tud ülni – ott trónol ő is. Kezében kiskanál, műanyagpohár stb.

Napközben az apa nagyon elfoglalt, a nagyobbik gyerek óvodában van. Ezért a közös, családi vacsora kiemelten fontos náluk. Ezzel legtöbbször megvárják az apát. Szombaton és vasárnap viszont már minden étkezésnél együtt a család az ebédlőasztal körül. A hangsúly az együtt és az asztal körül szavakon van! Mivel körben ülnek, mindenki lát mindenkit. A kicsik etetőszékeik jóvoltából közel azonos szemmagasságból. Ez nagyon lényeges. Esznek, közben beszélgetnek is. Nemcsak a szülők egymással, de a gyerekekkel is. (A gőgicsélő babával is, de nem gügyögve!)

Szerencsére figyelmen kívül hagyják a régi népi „bölcsességet”, miszerint „a magyar ember evés közben nem beszél”. S ilyenkor szóba kerül minden: anya és apa munkagondjai, egy új étel, gyümölcs neve, óvodai élmények és sérelmek, a legkisebb családtag legeslegújabb tudománya, a másnapi programok, vagy hogy éppen ereszt a mosógép stb. Az egymással szemben ülő gyerekek viháncolása, bohóckodása is belefér még.

Persze, ez a család sem tökéletes, követnek el nevelési hibákat is a szülők. Éppen, mert gyakorló szülők, akik a gyerekeikkel együtt tanulják a családi életet. Olykor a hangjukat is fölemelik, ha az alig négyéves evés helyett inkább vonatozni akar az asztalon; vagy a sokadik kérés ellenére sem várja meg, míg befejeznek egy mondatot a szülei; esetleg dobálózni kezd az étellel az asztal fölött. De ezek a mini balhék, kis feszültségek hamar hatástalaníthatók, és másnapra mindenki elfelejti.

Megmarad viszont a gyerekekben az a jó érzés, az az „érzelmi tudás”, hogy a közös étkezés az valami tartalmas, kellemes, sőt fontos dolog.

Mert nem szükségszerű ám, hogy az ebédlőasztalnál töltött idő csupán kötelező, érzelemmentes, üres sztereotípia legyen. És az se, hogy rendszeresen ilyenkor történjen a gyereknevelés (számonkérés, beszámoltatás, büntetések kiszabása)!

Szerző: Ilosvai Ferenc gyógypedagógus

A cikket ajánlja Dr. Hídvégi Márta pszichológus

Hirdetés

Ajánlott cikkek:

Vissza

motivalodok.hu - Egy jó irány nem visz zsákutcába

© 2017 www.motivalodok.hu - Minden jog fenntartva.