Hirdetés

Főoldal » Mindennapok » Maradjon motivált, ezzel elérheti céljait

Maradjon motivált, ezzel elérheti céljait

2015. Március 31. 13:14

Sokunk gondjára adhat megoldást a Kickstarteren lévő projekt, ami a kSafe névre hallgat. A fejlesztők azt ígérik, legyen bármiről szó, segítenek benne, hogy ne engedjünk a csábításnak.

Fotó: www.thekitchensafe.com

Még több mint egy hónap van hátra a kampányból, de már 69 ezer dollárnál jár a Kickstarteren a kSafe-projekt. A készítők egy süteményes doboztól kölcsönözték a külsőt, amibe bármit bezárhazunk a méretétől függően. Lehet cigi, nasi, cukorka, kocsikulcs, bármi, s majd csak akkor lehet újra a kezünkben, ha teljesítjük a korábban általunk megadott feltételeket.

A két fejlesztő, Ryan Sang és David Krippendorf már korábban is megalkotott egy hasonló szerkezetet, a Kitchen Safe-t, míg az csupán időzárral működött, a mostani projekt viszont folyamatosan kommunikál az okostelefonunkkal.

Forrás: Kickstarter Videos

A doboz kinyitásához megadhatjuk feltételnek, hogy az adott napon mennyit sétáltunk, amit a beépített lépésszámláló követ figyelemmel, illetve hogy a testedzéssel mennyi kalóriát égettünk el. A tervek szerint a későbbi fejlesztések során kinyithatjuk úgy is, hogy egy adott helyről bejelentkezünk a telefonunk segítségével. Lehet az pont egy edzőteremből, vagy egyetemisták esetében a könyvtárból, hogy ezzel is segítsék a vizsgáik abszolválását. Választhatunk időzárat, vagy esetleg jelszavas védelmet.

A tervek szerint októberben jelenik meg a piacokon a kSafe.

 

Szerző: Dohoczki Máté

Hirdetés

Ajánlott cikkek:

Vissza

motivalodok.hu - Egy jó irány nem visz zsákutcába

© 2017 www.motivalodok.hu - Minden jog fenntartva.