Hirdetés

Főoldal » Sport » Az Annapurna csúcsára indul Klein Dávid

Az Annapurna csúcsára indul Klein Dávid

2016. Március 10. 20:18
Az Annapurna csúcsára indul Klein Dávid - Kép 1.

A 8091 méter magas Annapurna csúcsának megmászását tervezi oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül Klein Dávid pénteken induló expedíciója keretében.

A világ tizennégy 8000 méter feletti csúcsából eddig csak az Annapurnán és a K2-n nem járt még magyar hegymászó, így Klein Dávid lehet az első magyar, aki feljut az Annapurna csúcsára - közölték az expedíció szervezői csütörtökön az MTI-vel.

Klein Dávid eddig három 8000 méter feletti csúcsot ért el: a 8035 méteres Gasherbrum II-t, a 8201 méteres Cso-Ojut, illetve tavaly ősszel a 8156 méteres Manaslut.

A Johnnie Walker Annapurna Expedíció során a hegymászó az alaptábort az előzetes tervek szerint március 22. és 27. között éri el, a mászó és táborépítő időszak pedig március 27. és május vége között lesz, a csúcstámadásra május második felében kerülhet sor. Az alaptábor 4100 méteren, az 1-es tábor 5000, a 2-es 5500, a 3-as 6400, a 4-es tábor pedig 7200 méteren épül fel.

A közlemény idézi a hegymászót is, aki úgy véli, szerencsés, hogy a Manaslu után készül az Annapurnára, mivel karakterében, klímájában és a technikai nehézségek tekintetében egyaránt nagyon hasonlók egymáshoz ezek a csúcsok, így amit a Manaslun megtanult, alkalmazni tudja majd az Annapurna-expedíció során is.

A tervek szerint Klein Dávid május végén érkezik vissza Budapestre.

MTI

Hirdetés

Ajánlott cikkek:

Vissza

motivalodok.hu - Egy jó irány nem visz zsákutcába

© 2017 www.motivalodok.hu - Minden jog fenntartva.