Hirdetés

Főoldal » Üzleti világ » "A holtig tartó tanulásnak ma már életformának kell lennie"

"A holtig tartó tanulásnak ma már életformának kell lennie"

2015. Június 06. 19:14

Interjúmból ezt a mondatot tudnám kiemelni, ami összefoglalja Hampuk Richárd mondandóját. Részt vett Obama kampányában önkéntesként, és megalapította a cégét is. Beszélgetésünk alatt hosszabban is kifejti, hogy mi indította el ezen az úton.

Fotó: Hampuk Richárd 

Milyen iskolákat végeztél el? Szeretnél még valamit tanulni?

 

Az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskolára jártam 4 évig, de végül nem fejeztem be. Később a ZSKF-en (Zsigmond Király Főiskola) diplomáztam. Nagyon szeretek tanulni, bár az oktatási rendszeren belüli tudásszerzés kicsit távol áll tőlem. Szeretek azzal foglalkozni, ami érdekel, azt tanulni, ami inspirál és foglalkoztat. Az ezen kívül eső dolgokra nem szívesen fordítom az időmet. Azt gondolom, hogy a holtig tartó tanulásnak ma már életformának kell lennie. Ez a kommunikációs iparra még inkább igaz. A szakmánk folyamatosan változik, fejlődik. Aki nem tartja a lépést, nem fogja megérteni a fogyasztókat, a média működését és azt, hogy ezt miként lehet használni az ügyfelek céljainak elérése érdekében.

 

Hogyan kötődsz a kommunikációhoz? Miért pont ezt a szakmát választottad?

 

12 éves lehettem, amikor először találkoztam a szakmával. A pécsi egyetemen a szüleim másoddiplomás képzése során láthattam bele a marketingmenedzsment rejtelmeibe. Itt volt egy óra, ami a szájreklámmal és a pletyka terjedésével foglalkozott. Ott érintett meg, hogy mennyire fontos, mit és hogyan fejezünk ki. A kommunikáció segít abban, hogy az emberek megértsék egymást és kifejezzék gondolataikat.

A mi dolgunk az, hogy segítsük a vállalatokat, hogy mondanivalójukat a lehető legtöbb fogyasztó megértse. Illetve, hogy a felhasználói visszajelzéseket a lehető legjobban értsék az ügyfeleink. Az egyoldalú kommunikáció kora szerencsére lejárt, az tud igazán sikeres lenni, aki érzékeny a fogyasztói visszajelzésekre és meglátja a visszajelzésekben rejlő igényeket. Ezekre reagálva szuper dolgok jöhetnek létre. Fantasztikus érzés, amikor mi is részesei lehetünk egy-egy ilyen folyamatnak.

Fotó: Hampuk Richárd 

Ha jól tudom, részt vettél Obama kampány stábjában is. Milyen feladatod volt?

 

Önkéntes voltam a 2012-es Obama-kampányban, Ohióban. Mindent csináltam, amit lokális szinten lehetséges. Volt, hogy egy napig csak fénymásoltam, majd kopogtattam a választóknál, hogy menjenek el szavazni Obamára. Aztán telefonáltam, hogy önkénteseket toborozzunk, majd gondoskodtam az ellátásukról. De részt vettem a Second Lady látogatásának és sajtótájékoztatójának megszervezésében is.

 

Milyen elhatározás alapján alapítottad a Person kommunikációs ügynökséget? Mivel foglalkoztok?

 

Jó dolgot akartam csinálni. Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor elhiszi, hogy lehet bizonyos dolgokat jobban csinálni, mint amit eddig tapasztalt. Nálam ez a pillanat már több mint 7 éve tart a Person kapcsán. Hiszek benne, hogy hatalmas munkával fel lehet építeni egy olyan kommunikációs ügynökséget Magyarországon, ami egy kicsit szembemegy a hazai rossz beidegződésekkel. Hiszek abban, hogy a szakmai alapon felépített cég rentábilis lehet. Ezen dolgozom évek óta. E köré építem a csapatomat, akik nélkül nem lehetnénk azok, akik vagyunk. PR, social media és filmgyártás üzletágunk van jelenleg. Integrált kommunikációs kampányokkal segítjük ügyfeleink (Coca-Cola, HTC, KFC, Tchibo és még sokan mások) munkáját.

 

A munka után mivel töltöd a szabadidődet?

 

Heti 3-4 alkalommal squasholok, ha tehetem, színházba járok, sokat olvasok és imádok kirándulni.

 

Mire vagy a legbüszkébb, amit elértél eddig? Vannak távlati terveid, amit el szeretnél érni?

 

A legbüszkébb arra a 11 emberre vagyok, akiket most irányítok. Hatalmas kihívás és fantasztikus érzés, hogy ennyi emberrel dolgozhatok. Az a célom, hogy még jobb szolgáltatásokat nyújthassunk az ügyfeleinknek. Ezért dolgozom, tanulok és vezetem a csapatom.

Szerző: Dohoczki Máté

Hirdetés

Ajánlott cikkek:

Vissza

motivalodok.hu - Egy jó irány nem visz zsákutcába

© 2017 www.motivalodok.hu - Minden jog fenntartva.